Szülőklub sajátos nevelési igényű gyerekekért

Önsegítő csoportot hoztak létre magatartási, beilleszkedési, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek szülei Siklósbodonyban. Heti két alkalommal kísérik a kicsiket fejlesztő tornára, csoportos terápiára. A szülők rendszeres találkozókat is tartanak, hogy egymással és pszichológus szakemberrel konzultálva tájékozódjanak a gyerekek fejlesztési lehetőségeiről. 

Összefogtak a kővágószőlősi nyugdíjasok

Ritkábban megtartott személyes találkozókkal ugyan, de a Kővágószőlősi Nyugdíjas Klub tagjai a járványhelyzet ellenére sem tétlenkedtek. Tavasszal saját varrású maszkokkal látták el a település lakóit, augusztusban kirándulni vitték „örökbe fogadott”, az általános iskolából elballagó osztályukat, ősszel pedig otthoni pogácsasütő verseny … Elolvasom

Lokális történelemben gyökereznek az élő kapcsolatok

A Pécs8 a város történetével foglalkozó intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek közötti kapcsolatokat katalizálja. Élményalapú ismeretterjesztéssel a személyes érintettség megélését teszik lehetővé az érdeklődő városlakók számára. Júliusban egyetemisták részére szerveztek kutatótábort, ahol a résztvevők a hatvanas-hetvenes évek komplex társadalmi és … Elolvasom

1 2 3 4 15

Nézd meg az aktuális pályázatokat!