Bizalom köti össze a szekszárdi tanyavilág lakóit

posted in: ECK2019, Hírek | 0

A szekszárdi tanyavilág lakóit szolgálja a Szőlő-Szem Mozgalom közössége. A kezdetben bűnmegelőzésre szorítkozó tevékenységük mellett nagyon hamar megjelentek szociális programjaik, amik mára elhagyhatatlan részeivé váltak a szervezetnek.

Az egyesület alapítóinak szeme előtt egy olyan civil, társadalmi bűnmegelőzési mozgalom lebegett célként, aminek feladata a szekszárdi tanyavilágban előforduló bűncselekmények megelőzése, korlátozása, a biztonságos életkörülmények kialakítása. Már kezdetben nagy hangsúlyt kapott ugyanakkor a közösségi összefogás erősítése is.

“A tanyavilágban a terület adottságaiból és a lakókörnyezet összetételéből adódóan a kommunikáció, információáramlás nehézkes. Ezért egyik legfőbb feladatunk, hogy a baleset- és bűnmegelőzés érdekében közösségi programok szervezésével hívjuk fel a dűlőkön élő emberek figyelmét a közösség összetartó erejének fontosságára” – magyarázta Császár János, a Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület elnöke. Elmondása szerint erre a legjobb eszköz a folyamatos kapcsolattartás megteremtése a környéken élő emberek között.

A szekszárdi tanyavilág nagy kiterjedésű körzet, közel 6000 tanyából áll. A külterület sokszor nehezen járható földúton, szurdokokon, lösz mélyutakon közelíthető meg. Nagyobb esőzések után a partfalak omlásai jelentősen megnehezítik egyes területek megközelítését. A külterületen villamos hálózat ugyan elérhető, más infrastruktúra azonban kizárólag a belterülettel szomszédos részeken található.

Az elmúlt évtizedben jelenség lett, hogy egyre többen kényszerülnek kiköltözni a tanyavilágba. Vannak, akik lelkesedésből, természetszeretetből, de sajnos nem ez a jellemző ok. Számtalan család kényszerből él rossz körülmények között, sokuknak a napi szintű étkezés is gondot jelent, a téli időszak pedig szinte kilátástalan problémák elé állítja őket.

A 2009-ben informális csoportként alakult közösség munkájának köszönhetően a betörések száma rövid időn belül tizedére esett vissza. Ekkor a közösség új célokat keresett magának, s az itt élő rászorulók segítésére, összefogására irányította a figyelmét és energiáját.

A Szőlőszemnél arrra törekszenek, hogy az itt élő családok között kialakuljon egy bizalmi kapcsolat, erősebb kötelék. Az elmúlt évben az Erősödő Civil Közösségek támogatásával találkozókat, főzéseket vagy épp szemétszedési akciókat szerveztek.

Aktív tanyabizalmi és a szociális munkás munkatársaiknak köszönhetően rendszeres személyes kommunikációt építettek ki a telefon, számítógép nélkül élő emberekkel. Hírlevelet alapítottak, amit tagjaik hordanak ki az itt élőknek. Tagsági igazolványokat és láthatósági melléneket készítettek az aktív önkéntesek részére az egységes és szabályszerű megjelenés érdekében, helyrajziszám-táblákat helyeztek ki a dűlőben, segítendő a tájékozódást a tanyák között.

Ősszel és a tél beköszöntével a szurdok-takarítás, az utak rendben tartása mellett az élelmiszer-, tűzifa kiszállítás, szociálisan rászoruló személyek szállítása az elsődleges feladatuk, több száz fősre tehető önkéntes-csapatukkal gyakran szerveznek szemétszedést, több környezetvédelmi programjuk is van, részt vesznek a közösségi események feladatainak ellátásában.

Az egyesületi tagok hiánypótló kiadványokat készítettek és terjesztettek a térségben, melyekkel sokkal több érintettet szólítanak meg, mint korábban. Kilenc környékbeli völgyben szerveztek közösségi programot bűnmegelőzési tájékoztatóval egybekötve, több helyen felszámolták az illegális hulladék-lerakóhelyeket és faültetési akciót is szerveztek.