Online is ugrókötelezett a közösség

A Szalántai Kötélugró Sportegyesület tagsága járványhelyzetben is összetartott: online edzésekkel, kiscsoportos találkozókkal vészelték át az időszakot. Az otthoni edzéshez a szervezet sporteszközöket biztosított a gyerekek részére. Szalántai, alsószentmártoni és harkányi roma és nem roma gyerekek edzettek, játszottak, ugráltak együtt a … Elolvasom

Üdvözlettel Pécsről

A városi képeslapok intézményét újragondolva a Drukker alkotóközössége tavaly tíz nyomatból álló kollekciót tervezett. A rizográf technikával készített képeslapok vizuális üzenetét tíz képzőművész közös műhelymunka során, egymás ötleteire reflektálva fogalmazta meg. Az alkotók a folyamat során maguk is más szemmel … Elolvasom

Tolnai civilek az állampolgári részvételért

Szentgálszőlőhegy közössége tavaly megerősítette kapcsolatát „anyatelepülésével”, Zombával. Saját jól működő közösségi modelljeikre építve hat zombai csoporttal szerveztek vidám hangulatú közös programokat, ismerkedős alkalmakat. A személyes kapcsolatok kialakításával a részvételi döntéshozatal elterjedését, a civil szféra együttes fellépését próbálják elősegíteni.

Fiatal bringások kezdeményeztek párbeszédet a biztonságos városi közlekedésről

A Zöld Fiatalok Egyesület pécsi bringás csoportja tavaly októberben fórumot szervezett a városi kerékpáros közlekedésről. A beszélgetésre meghívták a városvezetés képviselőit is, párbeszédet kezdeményezve a biztonságos és környezetkímélő közlekedési alternatíváról. A fórumra a Zöld Bringások vitaindító kisfilmet forgattak, melyben a … Elolvasom

Kultúra, együttlét, józanság

A szenvedélybetegek kezelésével, re-integrációjával foglalkozó Bázis Addiktológiai Szolgálat a kultúrát is beemelte eszköztárába. Kultúr Faktor projektjük keretében különféle művészeti ágak képviselői, függősséggel érintett alkotók tartanak előadásokat, koncerteket, felolvasásokat és úti beszámolókat. Fotós csoportjuk önkifejező, terápiás alkotásaiból tavaly ősszel a Reggeliben … Elolvasom

Szabad teret kaptak Drávakastély lakói

Fogyatékkal élők részére alakított ki tavaly szabadtéri közösségi, rekreációs teret a Drávakastély Szociális Otthon Lakóiért Szabadidő és Sportegyesület Drávatamásiban. A munkálatokban közel ötvenen, köztük az ellátottak vettek részt. Több mint kétszáz négyzetméteren mozgatták meg a földet, veszélyes fákat vágtak ki, … Elolvasom

Újratervezett mosolygyár

A Nevetnikék Alapítvány alkalmazkodott a járványhelyzet miatti korlátozásokhoz, önkénteseikkel ott segítenek, ahol szükségét látják. Több hónapon át időseknek vásároltak, élelmiszerekkel láttak el rászoruló családokat, online gyermekfelügyeletet vállaltak és énekeltek kórházi osztályok teraszain. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a kezelések után kreatív, … Elolvasom

Újratöltve művészetekkel a helyi közösségek aktivitásáért

A közösségépítésben használható vizuális és előadó-művészeti módszereket sajátítottak el a Murál Morál Egyesület tavalyi képzéseinek résztvevői. A kreatív szakmai munícióval felvértezve később saját településeiken valósítottak meg helyi problémákra és identitásra reflektáló közösségi akciókat és kooperatív közösségi falfestéseket. Az egyesület hosszú … Elolvasom

1 2 3 4 7

Nézd meg az aktuális pályázatokat!