Feltérképezték a Tolnai-hegyhát értékeit

A Tolnai Erdőkért Alapítvány augusztusi piknikjén a Tolnai Zöldút települései, a környéken élő helyi termelők és szolgáltatók mutatkoztak be. Az év végére az alapítvány elkészítette a Tolnai-hegyhát friss, naprakész térképét is.

A Tolnai-hegyhát és a Völgység természeti és kulturális értékeit népszerűsítő Tolnai Erdőkért Alapítvány másodszor pályázott az Erősödő Civil Közösségek programba. A Tolnai Zöldút kezdeményezésre építve terveztek közösségi rendezvényeket. Az 54 kilométer hosszú túraútvonal nyolc települést (Csibrák, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó, Kurd, Lengyel, Mucsi és Závod) kapcsol össze. Az alapítvány ezekben a falvakban igyekszik aktív közösségeket kiépíteni, hogy élményszerűen, közösen népszerűsítsék a helyi értékeket a turisták számára.

Több rendezvénnyel is készültek, amelyekből a járványhelyzet miatt végül egyet, a Családi Pikniket sikerült megvalósítani. A szervezésben az alapítvány tagjai mellett önkéntesek is részt vettek. Tájékozódási futóverseny, kutyás bemutató, kézműves foglalkozások, vadászíjászat, színházi előadás és koncertek várták a helyieket és a Lengyel-Annafürdőre látogató turistákat.

A gyerekek és felnőttek számára egyaránt színes programon négy zöldutas település mutatta be értékeit, de csatlakoztak önkormányzatok, helyi termelők és szolgáltatók is. „Felpezsdült az élet. A turisták bevonzása mellett a helyieket is szeretnénk összefogásra ösztönözni, felnyitni a szemüket lokális értékeik iránt” – mondta el a piknik kapcsán Szabó Stefánia, az alapítvány tagja, programszervezője. „Sok visszajelzést kaptunk a rendezvényről, például hogy a piknik óta többen keresik a helyi termelők portékáit.”

Az év folyamán a térségi rádiók és a helyi újságok több alkalommal is hírt adtak a Zöldútról. Az ECK-s támogatásból megújult az alapítvány turisztikai honlapja. Egy másik, hiánypótló projektet is sikerre vittek: elvégezték a Tolnai-hegyhát húsz éves térképének frissítését. Az adatokat tapasztalt geográfus mérte fel és gyűjtötte össze. Az év végére elkészült a térkép, amelyet kétezer példányban ki is nyomtattak. A kiadványt a falvakkal együttműködésben értékesítik.

„Régóta hiányzott egy naprakész térkép, amivel jól lehet tájékozódni a térségben, és bemutatja a természeti és környezeti értékeket” – magyarázta Stefánia. „A térkép hátoldalán megjelenő anyagot a falvakkal közösen állítottuk össze. Bemutatja a helyi értékeket, ehhez merítettünk a régmúltból, a térség főbb gazdálkodási formáiból, és településeket körülvevő természeti és környezeti kincsekből.”